4. fejezet

- Három héttel később -

A hétfői nap kemény volt. Szinte minden órán írtunk, ugyanis a tanárok szerint már kellenek a jegyek, így minden tanár eszeveszett dolgozatíratásba kezdett (néha már úgy éreztem, hogy a tanárok egymással versenyeznek, hogy ki irat több dolgozatot. A képzeletemben már hallottam a tanárok szóváltásait a tanáriban: >>Haha, én írattam a legtöbb dolgozatot, a 11.b-ben!<< >>Nem is, mert én!<<. Húú, kicsit az agyamra ment ez az egész, nem gondoljátok?). A dolgozatok eléggé jól sikerültek tekintettel arra, hogy Anyu eléggé szigorúan veszi a tanulásomat és elvárja a jó eredményt. A hosszú szünetben azonban James rontott be az osztálytermünkbe. Körbenézett, majd megindult felém.
- Tina - szólt, mikor a padomhoz ért - Ráérsz szombat délután?
- Igen, miért?
- Oké, fontos fellépésünk lesz...
- Fellépés? - csodálkoztam.
- Eléggé erős kifejezés a fellépés szó, de mindenképpen fontos az együttesünk számára - mondta halkan, miközben a padomra könyökölt - Az egyik osztálytársam, aki mellesleg a suli egyik legnépszerűbb diákja, Ashley bulit tart, és minket hívott meg. Fontos, hogy jól szerepeljünk, mert, ha Ashley jónak tart minket, akkor talán még népszerűek is lehetünk. Érted?
- Igen... azt hiszem.
- Akkor kérlek üzend már meg Kennek a szitut, mert már megint nem találom - nézett körbe az osztályteremben.
- Oké.
- Ja! - fordult vissza - És minden nap próba szombatig! Fredék garázsában lesz. Itt a cím. Akkor ma 4-kor. Bye!
- Szia!
Fogalmam sem volt, hogy hová tűnt már megint Ken, de a keresésére indultam. Ám mielőtt kiléptem volna az osztályból, Kylee (Ashley húga) állított meg az ajtóban:
- Te az előbb James Moore-ral beszéltél?
- Igen, és? - kérdeztem döbbenten.
- Mi közöd James-szel? - sziszegte dühösen.
- Hogyhogy mi közöm? - bámultam rá. Mit akar ez a lány? Mi köze neki ahhoz, hogy én miket beszélek James-szel?
- Na ide figyuzz, anyukám! James a barátom, már egy hónapja járunk, úgyhogy arra kérlek, hogy SZÁLLJ LE RÓLA!!! - üvöltötte a képembe.
- Egy: én nem kezdtem ki James-szel, azt se tudtam, hogy barátnője van - feleltem higgadtan (azért el tudjátok képzelni, hogy milyen nehezen mehetett) - Kettő: engem a bandán kívül nem is érdekel James, most is "bandaügyben" beszéltünk. Három: nem tűröm, hogy így beszélj velem, mert semmi rosszat nem csináltam. Javaslom, hogy máskor, mielőtt letámadnál valakit, járj utána, hogy a gyanúd igaz-e. És ha most megbocsátasz, nekem sürgős dolgom van. És mielőtt kieresztenéd azt a szép kis hangocskádat: nem James-szel.
Azzal faképnél hagytam Kylee-t. Te jó ég! Hogy bírja James ezt a hárpiát elviselni? Semmi közöm hozzá, na de azért akkor is! Hogy jön ő ahhoz, hogy így leordítsa a fejem? Kicsit háborogtam még a dolgon, de akkor szerencsére megtaláltam Kent, aki épp nagyban flörtölt egy tizedikes lánnyal, nem sokat tétováztam, gyorsan odamentem hozzá (és mivel eléggé ideges voltam az előző incidens miatt) elrángattam nem túl szépen a lány mellől.
- Megkérlek szépen - néztem rá idegesen (reakciójából ítélve nagyjából, mint egy pszichopata) - Hogy ne flörtölj a hosszú szünetben, akkor, amikor szükségem lenne rád!!!
- Mégis mi történt? - kérdezte döbbenten.
Elmeséltem neki az egész sztorit, kezdve attól, hogy James bejött, egészen addig, míg le nem ráztam Kylee-t.
- Nézd, nem tudom, hogy Kylee és James valóban járnak-e (Kylee-ból kinézem, hogy kitalálja),ugyanis James nem szokott a magánéletéről beszélni, de nyugodj meg és ne is vedd figyelembe Kylee-t, oké?
- Oké - mosolyodtam el halványan - Köszi a megértést. Tehát ne feledd: minden nap 4-kor Fredék garázsában próba, szombaton pedig már 2-kor Ashley-éknél leszünk mindenestül!
- Rendben, Anyu - mosolygott Ken.

3.fejezet

Végre-valahára elérkezett a péntek. Annyira vártam már! 4 előtt 10 perccel már a próbateremben voltam. Elhoztam a gitáromat is és éppen hangoltam, mikor nyílt az ajtó és belépett...

- Ken! - kiáltottam fel meglepettségemben - Mit keresel itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Ennyire tetszem neked, hogy már a próbáimra is be akarsz jönni?

- Mi? Itt próbál a bandád?

- Aha.

- Hát ez szupi, ugyanis mi is itt próbálunk - álltam fel.

- Látom már össze is ismerkedtetek! - lépett be Fred - Ő itt Ken, a másik gitárosunk. Ken, ő itt Tina, az új gitárosunk.

- Ismerjük egymást - mondtam - Ken az osztálytársam.

- Nagyszerű!

- De...de.. mégis mióta? - hüledezett Ken.

- Szerdán lépett be, mikor te szokás szerint, nem jöttél próbára - lépett be James - Hosszú sztori, de ha már osztálytársak vagytok, akkor a szünetekben megdumcsizhatjátok, de most már próbálni kell!

Ken tetőtől-talpig végigmért, mint akinek nagyot nőttem a szemében. A vállamra akasztottam a gitáromat, Fredre (ő a dobos) néztem, aki biccentett egyet, így Kennel elkezdtük a dalt. Észre sem vettem hogy eltelt az idő. Csomószor megálltunk, hogy javítgassunk a dalokon, így a próba végére már kívülről tudtam a dalok nagy részét. Próba után James és Fred valami osztálybulira siettek, így Kennel nekünk kellett rendet rakni.

- És mégis hogyan...? - láttam Kenen,hogy ez a kérdés már régóta megfogalmazódott benne. Elmeséltem neki a sztorit. Nem válaszolt csak nézett maga elé.

- Tudod, tényleg jó vagy! Örülök, hogy egy bandában játszhatunk - felelte végül.

- Egy dolgot kérhetek? - kérdeztem.

- Persze, mondd.

- Ne nyomulj rám, mert... nos... nem jössz be nekem úgy. Mint haver, úgy oké, de mint fiú... - mondtam zavartan.

- Értem, ne is mondd tovább - mosolygott - Én se gondoltam az egészet komolyan.

- Teeee, gonosz disznó! - löktem rajta egyet nevetve - Egyszer még visszakapod!

Kennel egészen a buszmegállóig szinte megállás nélkül beszélgettünk és nevettünk. Helyreállt a béke köztünk, minden tisztázódott és így egész kedves volt. :)

2. fejezet

Nagyon izgultam. Első napom egy teljesen új suliban, egy teljesen új környezetben. Sosem ment nekem a beilleszkedés és ez valószínűleg most sem lesz másképp.

- Gyerünk öcskös - böktem meg Luke-ot - Nyomás az osztályterem! És jó légy!

- Ne érj hozzám! És mostantól kezdve nem ismerlek! - mordult egyet Luke, majd becaplatott a suliba.

Egy nagy sóhaj kíséretében én is a leendő osztálytermem felé vettem az irányt. Lassan beléptem. Minden tekintet felém fordult.

- Helló! - intettem zavartan. Most mit csináljak? Mutatkozzak be? Nagyon hülyén éreztem magam, szerencsére a belépő osztályfőnök mentette meg a helyzetet.

- Á, már látom, hogy összeismerkedtetek az új osztálytársatokkal. Ő itt Tina White. Tina mondanál magadról pár szót? - kérdezte Miss Cavendish.

Nagy nehezen kinyögtem magamból pár dolgot, hogy szeretek gitározni, énekelni és olvasni, stb. Ezek után Miss Cavendish a többiek lelkére kötötte, hogy valaki délután vezessen körbe a suliban, azzal elbúcsúzott tőlünk és rohant is órára. Amint kiment, mindenki folytatta azt, amit elkezdett, én meg ülőhely felé néztem. Az utolsó előtti sorban volt egy szabad pad, oda ültem le. Épp hogy csak letelepedtem, egy hangot hallottam.

- Mit csinálsz? Ez az én helyem évek óta!

Felpillantottam. Ken volt az.

- Bocsi, én nem tudtam, tudod új vagyok még, és...

- Ó! Te vagy az? Maradj csak nyugodtan! - azzal lehuppant mellém - Úgy látszik bejövök neked, hogy így kinyomoztad, hogy hova járok.

- De én nem is tudtam róla, hogy ide jársz, se azt, hogy itt ülsz.

- Ohó, ne is próbálj meg beetetni. De ha most megbocsátasz, egy pillanatra el kell mennem, mindjárt jövök! - azzal fel is pattant.

Helyére egy fekete hajú lány ült le.

- Szia! Kate vagyok. Látom Ken már megpróbált becserkészni.

- Hát ami azt illeti, szerdán már találkoztam vele a parkban és most meg azt hiszi, hogy miatta jöttem ide.

- Ne aggódj! - nevetett Kate - Ken minden új lánnyal eljátssza ezt. Tudja, hogy jóképű, ezért akar mindenkit elcsábítani. Ha van kedved, délután majd körbevezetlek, rendben?

- Oké, köszi.

Tanítás után mindenki ment a saját dolgára, kivéve Kate-et és Kent. Ken még mindig nem szállt le rólam és kezdett már kicsit nagyon idegesíteni, de úgy gondoltam talán kibírom még ezt a napot. Legfeljebb majd megkérem Miss Cavendish-t, hogy ültessen át más mellé. Kate a termeket mutatta meg, míg Ken a tanárokról papolt, hogy ennél így kell puskázni, a másiknál úgy, a harmadiknál meg nem lehet, mert úgy is észreveszi, úgyhogy ott nincs mese: be kell vágni az anyagot. Nem akartam neki mondani, hogy én utálok puskázni, mert puskázás közben csak úgy mardos a bűntudat, és mindig azon izgulok, hogy nehogy lebukjak.

Miután körbevezettek, elbúcsúztak, mert sietniük kellett, én még azonban bolyongtam egy kicsit, ugyanis Luke-kal úgy beszéltük meg, hogy az aulában találkozunk és együtt megyünk haza. De csak nem jött. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyik teremből szűrődött ki. Halkan közelebb mentem.

- Nem igaz! Már megint elfelejtette a próbát! Biztos valamelyik lányt hajkurássza megint. Nem tudom mért nem rúgtuk még ki eddig.

- Talán mert ő az egyetlen gitárosunk, azért! Mindegy kezdjük el, majd csak megjön! Játszd le CD-ről a gitár részt.

Felcsendült az első akkord. A dob és a szintetizátor is csatlakozott a gitárhoz. Nem tudom kik voltak, de nagyon jól játszottak, míg hallgattam őket, teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol vagyok, csak a zenét hallottam. Fantasztikus volt. Észre sem vettem, hogy elhalkul a zene.

- ...akkor gyerünk, nincs így értelme az egésznek.

Úristen! Ezek ki fognak jönni! Mit gondolnak rólam, ha látják majd, hogy itt hallgatózok? Gyorsan el akartam menni, azonban a könyveim kicsúsztak a kezemből. Gyorsan lehajoltam, hogy felszedjem őket, de elkéstem. Az ajtó hirtelen kinyílt és két srác jelent meg.

- Ööö... Bocs, már itt sem vagyok... csak... hebegtem zavartan.

- Várj, segítek! - szólt az egyik. Barna haja és gyönyörű barna szemei voltak.

- Köszi - dadogtam.

Miután felszedtük a könyveket, épp indultam volna, de még visszaszóltam:

- Nagyon jól játszottatok! - de amint kimondtam rögtön meg is bántam. Elvörösödtem - Nem akartam én hallgatózni... csak... nagyon tetszett, én is gitározok és...

- Gitározol? - kapta fel a fejét az a fiú, aki segített - Lenne még egy gitárosra szükségünk. Milyen szinten gitározol?

- Nem tudom, hogy elég jól-e. De ha adtok egy kottát, lejátszom azt - feleltem.

- Rendben, gyere! - azzal visszafordultunk a terembe.Lepakoltam a cuccaimat, míg a fiúk elővették a gitárt és a kottát. Leültem, kezembe vettem a gitárt, végigpengettem a húrokat, hogy mindegyik tiszta-e és elkezdtem játszani. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én mikor gitározni kezdek, akkor nem létezik semmi sem körülöttem, csak a zene meg én. Mikor befejeztem, a barna hajú srác ámulattal állt fel:

- Hihetetlen volt! Üdv a klubban! James vagyok, ő pedig itt Fred. Van még egy gitárosunk, csak ő most nincs itt.

- Tina vagyok, de szólíthattok Tiának is.

Egy ideig még próbálgattunk, majd összepakoltunk és elbúcsúztunk egymástól.

- A következő próba pénteken 4- kor lesz ugyanitt. Remélhetőleg akkor már mindannyian itt leszünk - mondta Fred - Jó voltál! Na csá!

- Szia, Fred! Szia James!

- Helló, Tia!

Elégedetten mentem haza. Egy álmom vált valóra: egy bandában gitározhatok! Szuper!

1. fejezet

Apa Londonban talált munkát. Így az egész családnak költöznie kellett... Nem nagyon bántam, mivel utáltam az osztályomat és ők is engem. Egyedül az öcsém sajnálta a dolgot, hisztizett is rajta egy sort, hogy így ott kell hagyni a nem létező barátnőjét, meg mi lesz az osztálytársaival nélküle, de végül lenyugodott. Augusztus végén utaztunk, London mellé költöztünk egy kis kertvárosba. A ház valami fantasztikus volt, mindig is egy ilyen házat képzeltem magam elé. Fakerítéssel körülvett kis, egyszintes, fehér házikó volt csöpp kis kerttel.

- Ne mááár! Ez most komoly? Ez lesz a házunk? Ilyen félreeső helyen lakunk majd? - háborgott öcsém.

- Igen, Luke, itt fogunk lakni. Távol a nagyvárostól, a nyüzsgéstől. Ránk fér a nyugodt élet - felelte Anyu.

- De milyen messze lesz már ez a sulitól?

- Ne nyafogj! Jó lesz! - mondtam.

Beléptünk. A házba már nagyrészt beszállították a bútorokat, de eléggé nagy rendetlenség uralkodott. Mindenhol bútorok, dobozok össze-vissza egy helyen.

- Na, ezen még alakítani kell! De először is tegyétek le a csomagjaitokat a szobátokban, nagyjából rendezkedjetek be és aztán segítsetek a kipakolásban! - adta ki a parancsot Apa.

- És hol van a szobánk? - kérdeztem.

- Luke-é ott balra van, Tináé pedig kettővel arrébb van. Nem merünk titeket egymás mellé rakni- felelte Apu mosolyogva.

Bepakoltam szobámba, amit most azért nem írok le, mert semmi sincs benne dobozokon kívül.

Egy hét múlva már minden bútor a helyén volt, a dobozok nagy részét kipakoltuk és persze már minden ki volt festve. A saját szobánkat mi festhettük ki a saját ízlésünk szerint. Luke mindent sötétkékre festett (tekintettel arra, hogy ez a kedvenc színe, meg hogy így az egész hamar lement, nem kellett több színt használni, odafigyelni a vonalakra, stb.). Nem akartam neki mondani (mert akkor tuti a nyakamnak ugrik), de így eléggé sötétre sikeredett a szobája. Mindegy, ő fog benne lakni. Én valami fantáziát akartam vinni a dologba, így egy virágzó fát festettem a szobám sarkába az ágyamhoz, igaz beletelt két hétbe, de minden szerénykedés nélkül mondhatom, szép lett. :)

Miután véglegesen berendezkedtünk, sétálni indultam, hogy felfedezzem a környéket. Anyu még egy térképet(!) is adott, nehogy eltévedjek. A lelkemre kötötte, hogy mindenképpen nézzem meg a sulit, stb.

Először a park felé indultam, gondoltam a suli ráér később is, van még időm. Negyedórás botorkálás és kérdezgetés után végre-valahára megtaláltam a parkot. Első pillantásra megtetszett, tudtam, hogy sok időt fogok én még itt eltölteni.

Ahogy így nézelődtem jobbra-balra, egyszer csak kiáltozást hallok a hátam mögül. Hátrafordultam. Csak annyit láttam, hogy egy hatalmas fekete-fehér paca közeledik felém, a következő pillanatban a földön hevertem és egy fekete-fehér dán dog szaglászott. Hirtelen egy fej is megjelent, majd miután arrébb húzta a kutyát, a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

- Bocs, csak Picurkára rájött a boldogság érzés. Próbálom róla leszoktatni - mondta a 17 év körüli szőke srác egy gyönyörű mosoly kíséretében.

- Picurnak hívják? Nem furcsa név ez egy 100 centis marmagasságú 80 kilós kutyának? - kérdeztem.

- Nem, szerintem nagyon is találó név rá. Ken vagyok.

- Engem Tinának hívnak, de Tiának is szoktak becézni.

- Klassz! Remélem még összefutunk, baby. Csövi! - intett, majd Picurral együtt elsétált.

Döbbenten néztem utána. Baby? Áh, minden srác hülye, nem kell vele foglalkozni, amúgy se fogom többet látni ezt a gyereket. Hogy mekkorát tévedtem én, mikor ezt gondoltam...!